2013. június 12., szerda

My Host Family.

Ahogy ígértem, eljött a várva várt pillanat, a Host Family bemutatása.

Programba kerülésem után megreccsenve vártam a családok jelentkezését. Az első két számomra nem szerencsés család után, május 13.-án jó hír köszöntött az e-mail fiókomban, érdeklődik felőlem egy család.
Amikor megláttam, hogy New York államban élnek kicsit hevesebben kezdett verni a szívem, ugyanis régóta New York a nagy álmom. Tudom-tudom.. a legfontosabb, hogy a számomra a megfelelő családhoz kerüljek, nem a hely számít, de szerencsére a család is szimpatikus volt. Miután bejelölték az adatlapom egyből írtak is e-mailt, hogy skype-on beszélgethetnénk. Az első skype beszélgetés után már tudtam, hogy nekem ŐK kellenek! :)

Több millió e-mailváltás és skype beszélgetés után úgy döntöttünk, hogy a következő évünket együtt töljük.

Végül, következzenek a részletek amikről eddig ügyesen hallgattam:
Lakóhely: Harrison - New York.
Gyerekek: lány-12, lány-14, fiú-15, fiú-18
A legidősebb fiú idén elmegy egyetemre, de mint láthatjátok elég különleges helyzetben vagyok, mert én nem kisgyerekekre fogok vigyázni, hanem 3 tinédzserre.
Feladatom minden nap iskolába vinni-hozni a három gyereket, délután ugyanezt a különórákra.
A gyerekek sokat sportolnak, versenyekre járnak, így hétvégén oda kell őket vinnem.
Tehát a fő feladatom: autót vezetni.
Takarítani nem kell, fő állású házvezetőnőjük van, de nyilván a saját szobámért, fürdőmért én felelek.
Főznöm nem nagyon kell rájuk, host anyuka mondta, hogy ők nem tipikus otthon ülő család, hanem arra készüljek, hogy mindenki nagyon elfoglalt, hétköznap ne várjak nagy közös vacsorákat. / Megjegyzés: én itthon is a gép előtt eszek...:D /
Beszéltem a volt au pairjeikkel, meg a mostanival is, sosem volt még rematch-ük /nem váltottak évközben au pairt/ és mindenki tényleg nagyon jó családként jellemezte őket!

Augusztus 19.-én repülök, már nagyon izgatott vagyok. :)

Június 10.-én megkaptam a visa pack-om, most jelentkezek a Nagykövetségnél.
Következőnek a vízuminterjú után jelentkezem, mindenki drukkoljon, hogy jól menjen.
Remélem nem felejtettem el semmit időközben ha eszembejut majd leírom. :)
Puszi- Rami

Jönnön még egy spontán kép, ezt majd szeretném élőben is megörökíteni: 




2013. június 4., kedd

Családkeresés

Bekerültem a programba és ezzel kezdetét vette a legizgalmasabb rész: a családkeresés.

Mint már említettem 26.-án jött meg az a bizonyos e-mail a programba kerülésről, innen kezdve következett az e-mail fiókom körülbelül 5 percenkénti frissítgetése.
Végül az első jelentkező is befutott május 6.-án. :)

Érdeklődő Családok:

1. Május 6.: Silver spring - Maryland: 2 gyerek (fiú-11, lány-10)
Anyuka lengyel származású, apuka magyar és első sorban lengyelt szeretnének. Pár e-mail váltásig és egy Skype beszélgetésig jutottunk.

2. Május 11.: Takoma Park - Maryland: 3 gyerek ( lány-13, fiú-10, fiú-6)
Pár e-mail volt csak, aztán anyuka szólt, hogy mást válaszottak.

3. Május 13.: Harrison - New York: Róluk később, ők lettek a családom! :)

4. Május 14.: Pound Ridge - New York: 3 gyerek (fiú-10, lány-9, lány-5)
Bejelöltek, hogy tetszek nekik, egy hét múlva kaptam egy e-mailt, amire válaszoltam, de ők már nem.

5. Május 22.: Somerville - Massachusetts: 5 gyerek (uramisten..)
Szerintem nem kell elmagyarázni, hogy miért nem... :)

6. Május 23.: Philadelphia - Pennsylvania: 3 gyerek (fiúk- 10,13,14)
Csak 1 e-mail volt, nem volt meggyőző.

7. Május 30.: Honolulu - Hawaii: 2 gyerek (fiúk- 6,8)
Sajnos egyedülálló apukához nem igazán akartam menni, meg a gyerekek is hiperaktívak...

8. Május 31.: Potomac- Maryland: 2 gyerek (lány-11, fiú-8)
Nagyon kedvesek voltak, de itt már alakult nagyon a dolog az én host familymmel.

A következő bejegyzés a Host Familym-ről fog szólni. :)